Analízis – Szervezetfelmérés

Lehetséges analízis módszerek 

I. Hatékonyságnövelés Interjúk

Az Analízis során interjúkat folytatunk a különböző szintű vezetőkkel. Ennek célja részben a napi folyamatok, a napi gyakorlat felmérése, részben a vezetői attitűd, az alkalmazott módszerek megismerése, valamint az adott vezető szemén keresztül a fő problémák, javítási lehetőségek, illetve erősségek felmérése. Az interjúkat minden esetben előzetesen egyeztetjük és úgy időzítjük, hogy ne gátolják a munkavégzést.

II. Megfigyelések

A megfigyelések során munkatársaink teljes műszakokat (több műszak esetén valamennyi műszakban) töltenek el a gyártó területeken, feljegyzik és elemzik a napi rutinszerű és váratlan történéseket, az azokra adott válaszreakciókat. Külön figyelmet fordítunk a kritikus szakaszokra, így a műszakkezdetre, műszakzárásra, műszakváltásra, az étkezési és egyéb szünetekre, illetve az esetlegesen kisebb felügyelet mellett működő délutános, éjszakai és hétvégi műszakokra. A megfigyelések során vizsgáljuk az emberi erőforrások kihasználtságát, a szűk keresztmetszetnek számító gépek, berendezése vagy eszközök kihasználtságát, valamint a vezetők magatartását, tevékenységét is. A megfigyelések során kiemelten kezeljük a veszteségidőket, illetve a legjobb gyakorlatokat, belső benchmarkokat is.

III. Átfutási idők

Tapasztalataink szerint az átfutási idők több szempontból is döntően meghatározzák egy gyártó vagy szolgáltató vállalat eredményességét.

Az átfutási idők csökkentésével:

• Növelhető a kibocsátás / Javítható a szolgáltatási színvonal;

• Rövidíthetők a vállalási határidők, ami többféleképpen kiaknázható versenyelőny a piacon;

• Átláthatóbb a gyártás / szolgáltatás folyamata;

• Sok esetben csökken a párhuzamosan gyártásban levő termékek mennyisége vagy a párhuzamosan kiszolgált ügyfelek száma;

• Csökkenthető az egy termékre / szolgáltatásra rakódó általános költség;

• Csökkenthetők a készletek;

• Csökkenthető a finanszírozási igény.

Ezek külön-külön is nyomós érvek az átfutási idők csökkentése mellett. Az Analízis során azokra a tényezőkre koncentrálunk, amelyek tervezési, szervezési vagy vezetési folyamatok, módszerek javításával jobb hatékonyságot eredményezhetnek. Ezek feltárása kiemelten fontos, mert később a Projekt jelentős mértékben ezekre fog koncentrálni.

IV. Szemlélet felmérése

Ugyancsak a későbbi Projekt eredményessége szempontjából fontos, hogy felmérjük a működési hatékonyság szempontjából kulcsfontosságú szemléletmódok jelenlétét és minőségét. Ezek: • Költséghatékony szemlélet; • Minőség szemlélet; • Gazdaszemlélet; • Kooperációs szemlélet – Együttműködés, a kommunikáció minősége. Ezeket megfigyelésekkel, interjúkkal, szükség esetén erre irányuló felméréssel mérjük.

V. Történeti adatok, mutatószámok elemzése

Természetesen nem csupán megfigyeléseinkre, hanem az Önöknél rendelkezésre álló történeti adatokra, kimutatásokra is hagyatkozunk. Összevetjük az azokban található információkat az általunk mértekkel, illetve felhasználjuk azokat a későbbi munkánk során. Ezzel együtt elemezzük a rendelkezésre álló mutatószámokat, azok adekvátságát mind a napi munkavégzéshez, mind a felsővezetői kontrollhoz és döntés előkészítéshez.

VI. Szerszám-, energia és anyagfelhasználás vizsgálata

A legtöbb iparágra jellemző, hogy a humán költségek mellett az egyik leglényegesebb költségelem az elfogyasztott anyagok és energia felhasználása. Ezek felhasználását, kezelésük módját minden esetben célszerű vizsgálni – általában komoly tartalékokat rejtenek.

Ha felkeltettük figyelmét keresse fel a szolgáltatással kapcsolatos honlapunkat:
[button size=”normal” type=”info” value=”Mentor – Mentoring” href=”http://http://lichtenberg.hu/szolgaltatasaink/hatekonysagnoveles/”] ,

vagy tekintse meg többi hasonló témában készült
[button size=”normal” type=”info” value=”Cikkünket” href=”http://www.hatekonysagnovelese.hu/category/egyeb/”]

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük